" Akkor lett gyanús, amikor Bódi Gusztit megláttam egy ATV-s Zeneexpresszben. A Zeneexpressz ugyebár Magyarország legszínesebb zenei műsora, a XXI. századi Zenebutik, Fásy Ádám pedig maga a modern Juhász Előd, ügynökvád nélkül. Szóval a Zeneexpresszt szombat esténként a világért ki nem hagynám, mivel hasonlóan szórakoztató műsort alig találok nyolcvan csatornán, és amikor jön a Mesterhármas... de erről már meséltem itt önöknek, kedves barátaim.

Lényeg a lényeg, hogy Bódi Guszti védjegyszerű napszemüvege, gondosan, milliméter vékonyra nyírt szakálla és fekete zakója mellé Ed Hardy pólót viselt. Nos, akkor éreztem úgy, hogy a magyar aluljáródivat új irányt vehet.

Ed Hardy amerikai tetoválóember; ezeket a tetoválóembereket többnyire művésznek nevezik, pedig többségük inkább műszaki rajzoló, de Ed Hardy esetében tényleg nem nagykéű elnevezés a művész, ő a földkerekség első számú tetoválója. Mestere nem kisebb figura, mint a modern tetoválás egyik atyamestere, Norman "Sailor Jerry" Collins, aki valószínűleg egy Rejtő-regényből keveredett a valóságba, Honolulu kínai negyedében élt a tízes évektől a hetvenesekig, és még rumot is elneveztek róla. Egyébként Ed Hardyt is a modern tetoválás atyamesterének vagy keresztapjának vagy mijének tartják, szó mi szó, nála híresebb, sikeresebb és gazdagabb tetováló nem élt még a Földön. Nos, Ed Hardy rajzait, mintáit (magyarul: dizájnjait) fölhasználva kreált a tetoválómester nevét viselő ruházati márkát 2004-ben Christian Audigier francia divattervező és divatmágnás, többi között az Affliction, a Lee, a Kookai és a Von Dutch márkák kiötlője, tulajdonosa, Michael Jackson, Madonna és Britney Spears kebelbarátja. Eddig ilyen márkájú ruhákat főleg nyugat-euróai államokból ideturistáskodott közéosztálybeli divatpunkokon és álrockereken láttunk, Bódi Guszti Ed Hardyja áttörés, alighanem a márka társadalmasodását jelzi.

És valóban: az Ed Hardy-minták feltűntek az aluljárók fiain és lányain, a minap Újpest-Központnál egy olajos szerelőoverall alól láttam előbukkanni az Ed Hardy-logót.

Pedig minálunk az alsó és az az alatti közéosztály (hová eufemizáljunk még?) eddig a Versace és a Dolce & Gabbana márkák bűvöletében élt. Elég volt ránézni egy-egy partifotós weboldalra vagy valamilyen nészerű közösségi szájtra, mást sem láttunk, mint D & G-ben és Versacében pózóló csóró, az autótolvajlás alapfogásaival épen csak ismerkedő tinédzsereket, valamint már kicsit jobban dudorodó Versacékat és Dolcékat viselő beérkezett bűnözőket, bikanyakkal, úgynevezett nonfiguratív tetoválásokkal, amelyektől Ed Hardy minden bizonnyal hangos zokogásban törne ki, és amelyekhez kéest az apró kék pontokkal kiírt ANYÁM és JOLÁN (öklön esetleg: ÜSS!) feliratok kifejezetten ízléses és kézeletgazdag testdíszítésnek tűnnek.

Megjegyzendő, hogy az ilyen habpartis és lakossági trance-os fotókon látható baromi ronda Versacéken és D&G-ken mindig bazi nagy logó látható, hogy viselőjének kifinomult ízlése és anyagi potenciálja már messziről felismerhető legyen, míg e két márka nemzetközi divatlapokban szereplő igen szé kollekcióin soha nincsen efféle hivalkodó ízléstelenség. Az esetek kilencven százalékában természetesen a pofátlan hamisítás lehet a magyarázat - Budapest az az euróai főváros, ahol a "High Streeten", a Belváros legforgalmasabb bevásárlóutcájában lehet találni kirakatban olyan igénytelen Prada-koppintást, hogy azt Milánóban vagy Sevillában az ócskapiacon sem mernék kirakni a seftelő illegális bevándorlók -, de a helyzet bonyolultabb. A divatvilágban ismerős ismerősöm szerint a nagy dizájnerek, fölismerve a keleti blokk, főkép az orosz piac igényeit, külön ide gyártanak, ronda, nagy logós, gusztustalanul túldíszített darabokat; ha ilyet akarnak, tessék, csak fizessék is meg.

Summa summarum az Ed Hardy váratlan áttörésével a legmainstreamebb magyar mainstream öltözködési kultúra visszatérni látszik oda, ahol talán sohasem volt, a rock and roll-gyökerekhez, amit a magam részéről csak üdvözölni tudok, és lassan talán a nonfiguratív tetkók is a múlt homályába vesznek, csakúgy, mint a halál ciki lakossági trance: csavard fel a szőnyeget! "
Uj Péter, 2009, júl. 8